Háttér

"Az Úniónak nincs önálló külpolitikája" - mondja Eörsi Mátyás a "Kitekintő"-ben megjelent interjúban .

Valóban, ez azonban erősen összefügg azzal, hogy nincs erős önálló hadereje.

És hát mindez erősen összefügg azzal a vazallus-szerepkörrel, aminek fenntartása az amerikai külpolitika stratégiai érdeke.

A NATO-t már régen meg kellett volna szüntetni, és felállítani egy erős európai haderőt - volt is erről vita pár éve, de aztán majdnem minden maradt a régiben.

Az amerikai külpolitika - elsősorban felszín alatti eszközökkel - nagy erővel dolgozik Európa túlerősödésének megakadályozásán (ld. az ír EU-népszavazás befolyásolását), és azon, hogy a lehető legtávolabb tartsa egymástól az EU-t és Oroszországot (radarállomás, rakétabázis, grúz háború, stb. stb.).

Európa a világ legnagyobb "nemzeti" össztermékével rendelkező államszövetsége a pelenkázásra szoruló óriáscsecsemő szerepére kényszerül, mert nem ismerte föl, hogy a világ vezető hatalma lehetne,

persze ebben közvéleményformálói és politikusai hibásak leginkább, akiknek egy része bátortalan, nem kevesen meg egyenesen az amerikaiak kiszolgálói (könnyen lehet, hogy anyagi ellenszolgáltatást is kapnak tőlük).

Fel kellene végre ismerni: Olyan, hogy Nyugat (Európa és USA) nincs többé, Európa elemi érdeke az Oroszországhoz fűződő jó viszony, sőt közeledés - sőt hosszú távon akár az egyesülés is.

Több, mint történelmi lehetőségünk: Feladatunk, hogy az USA-tól átvegyük a világhatalmi vezető szerepet, már csak egy egészségesebb (szabályozottabb és szociálisan érzékenyebb) világgazdasági rend megteremtése érdekében is - az amerikai harácsolásközpontú épp most omlik össze.

Bobby Fisher sem csinálhatta volna szebben: A Birodalom gyalogot áldozott, és két bástyát kapott cserébe – röviden így summázható a grúz-orosz konfliktus nagypolitikai háttere.

Az orosz ellencsapás aligha ért váratlanul bárkit is a grúz vezetők és amerikai tanácsadóik közül. A grúzokat nyilván meggyőzték, hogy az előre láthatóan vesztes háborúval is jól járnak – az orosz akció kiváló ürügy lesz az amerikai gazdasági és katonai segítség látványos növelésére -, de a Birodalom stratégái úgy számoltak, hogy a konfliktus a megszokott profi tálalással – a „vérszomjas orosz medve” már megint egy védtelen kis országra támadt: holnap ti kerülhettek sorra - lökést adhat a vontatottan haladó kelet-európai radar- és rakétabázis tárgyalásoknak is. Nem tévedtek.

Zbigniew Brzezinski volt amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó szerint (könyvének címe: „A nagy sakktábla”):
"Eurázsiában jöhet létre valamikor egy olyan ország, amelyik képes lesz Amerikával rivalizálni.”

Az egyik lehetséges változat – ezt én teszem hozzá – az Oroszországot is magába foglaló Európai Únió. Noha a nem is olyan távoli rossz emlékek és a mostani társadalmi, államszervezeti eltérések nyilván döcögőssé tennék a közeledési-egyesülési folyamatot, az erős gazdasági egymásrautaltság alapjain a dolog (hosszú távon) mégsem elképzelhetetlen.
Nyilvánvaló, hogy az USA-nak elemi érdeke a közeledés minden eszközzel történő megakadályozása.

Brzezinski világosan ki is mondja:
„Kulcsfontosságú, hogy ne jöjjön létre olyan eurázsiai hatalom, amelyik kihívást jelenthet Amerika számára.”
 „A nyers valóság az, hogy Nyugat-Európa - és mind nagyobb mértékben Közép-Európa is - amerikai védnökség alatt áll, s a szövetségesek az ókori vazallusok és hűbéresek helyzetét idézik.”
"Õsi birodalmak könyörtelenebb korát idézõ kifejezésekkel élve a birodalmi geostratégiának három kulcsfontosságú tényezõje van: elejét venni a vazallusok közti bárminemû paktálásnak, fenntartani függõ helyzetüket, megvédelmezni a szövetségeseket és elérni, hogy továbbra is szófogadóak legyenek. Végül pedig megakadályozni, hogy a barbárok szövetségre lépjenek egymással."